Történeti áttekintés 3.

A zárt táborok (1950-1953)

1950. június második fele és 1952 nyara között az ország nyugati és déli határövezetének 451 településéről és a nagyobb városokból a hatalom képviselői majd nyolcezer embert (2500 családot) gyűjtöttek össze, és kényszerítettek Kelet-Magyarországon 12 zárt táborba. Az országnak ez olyan területét érintette, amelyről Péter Gábor azt nyilatkozta, hogy efelett „még a gólya sem repül át”! Az itt kijelölt, az internálótáborokhoz hasonló zárt táborokba ítélet nélkül, kitiltó határozattal kerültek, és nagyon rossz körülmények között éltek és dolgoztak a kitelepített családok.

„A deportáltak elhelyezését úgy oldották meg, hogy a meglévő három birkahodály egyikébe zsúfolták a 351 főt. A fekhely 80 cm vastag birkatrágyára szórt kevés szalma volt. Egy személynek 50 cm széles hely jutott. A birkák is a hodályban voltak, de a deportáltak miatt a szokásosnál jobban összezsúfolódtak. A birkákat és az új érkezőket farács választotta el. Igen erős trágyaszag, birkaszag, meg 3 millió légy volt a hodályban.”
(Varga Albert visszaemlékezése)

Térkép a zárt táborokról, 1951–1953 Az egyik hortobágyi juhhodály, ahol a családok „szállása” volt<br />Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan – Tóthné Kardos Katalin felvétele
Térkép a zárt táborokról, 1951–1953 Az egyik hortobágyi juhhodály, ahol a családok „szállása” volt
Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan – Tóthné Kardos Katalin felvétele
Kónya-tanya – Zsákai Piroska tulajdona
Kónya-tanya – Zsákai Piroska tulajdona

A táborok feloszlatása

Nagy Imre miniszterelnök 1953. július 4-i parlamenti programbeszédében, az új szakasz politikájának jegyében meghirdette az addigi kirívó törvénytelenségek megszüntetését is, vagyis az internálás, a rendőrbíráskodás, a kitelepítések és a kuláklisták végét.

1953. július 26-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa amnesztiarendeletet adott ki, a Minisztertanács pedig határozatot hozott az internálások és a kitelepítések megszüntetéséről, a táborok feloszlatásáról.

1953 júliusáig körülbelül 5030 ügyet vizsgáltak felül. Elrendelték, hogy a veszélyesnek tartott személyeket vissza kell tartani az internálótáborok feloszlatásának végső fázisáig. Ezután Kistarcsán bíróság elé állították őket, és akit közülük elítéltek, az valamelyik börtönben folytatta kiszabott büntetésének letöltését.

Kezdetben a legkevesebb internált Recskről és Kazincbarcikáról, míg a legtöbb Tiszalökről és Kistarcsáról szabadult. A Kistarcsán megüresedett helyeket a recski, kazincbarcikai és más internálótáborokból átszállított internáltakkal népesítsék be, akikre az új helyen kihallgatás és bírósági tárgyalás várt. Tiszalökre a többi táborból összegyűjtött külföldi állampolgárságú internáltak kerültek, akiknek ügyét a továbbiakban a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal (KEOKH) intézte.

Nagy Imre miniszterelnök a parlamentben, 1953 – Gyarmathy Lívia gyűjtése Garasin Rudolf (1895-1969) 1952-től a Belügyminisztérium Büntetés-végrehajtási Főosztályát vezette. 1953. július 22-től büntetés-végrehajtási ezredesként a Börtönügyi Osztály vezetője lett. A táborok felszámolásának egyik ellenőrzője volt. – Gyarmathy Lívia gyűjtése
Nagy Imre miniszterelnök a parlamentben, 1953 – Gyarmathy Lívia gyűjtése Garasin Rudolf (1895-1969) 1952-től a Belügyminisztérium Büntetés-végrehajtási Főosztályát vezette. 1953. július 22-től büntetés-végrehajtási ezredesként a Börtönügyi Osztály vezetője lett. A táborok felszámolásának egyik ellenőrzője volt. – Gyarmathy Lívia gyűjtése
magyar